2017. május 20., szombat

Almás csirkemáj

Almás csirkemáj 

Fáradtság ellen a magas vastartalmú ételek segítségével vehetjük fel a harcot. Ezek közé tartozik a máj is, ha szeretjük, hetente egyszer beiktathatjuk az étrendbe. Persze akár különlegesség is készülhet belőle, főleg, ha a varázslatba egy kis házi szalonnát is bevonunk.


Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csirkemáj, 2 alma, 25 dkg császárszalonna, 1 teáskanál szárított, morzsolt kakukkfű, só, 5 dkg zsír, 1 dl rozé.
Elkészítése: A csirkemájat megmossuk, lecsepegtetjük, az almát alaposan megmossuk, négybe vágjuk, kimetsszük a magházat, majd vastagon felszeleteljük. A szalonnát is felszeleteljük.

Egy hőálló edényt vastagon kizsírozunk, majd lerakjuk benne a hozzávalókat: máj, szalonna, alma, míg el nem fogynak. Megszórjuk sóval, kakukkfűvel, meglocsoljuk a borral, majd forró sütőben, lefedve 35 percig sütjük. Levesszük a fedőt és újabb 10 perc alatt pirosra sütjük.

2017. május 19., péntek

Céklaturmix, a mindennapi jó barát 

Közeledik a tanév vége és ki vagyok nyiffanva... Ilyenkor olyasmit keresek, ami energiával tölt el, hogy a mindennapi feladatokkal felvehessem a harcot. Ha ilyen gondjaink vannak, válasszuk bátran a céklát, amit turmixolva, finom kiegészítőkkel ízesítve szívesen fogyasztunk akár minden nap. Ha beszerzünk egy zárható szívószálas poharat, szinte bárhová magunkkal vihetjük és akár munka közben is kortyolgathatjuk. Nem baj, ha nincs turmixgépünk, késes aprítóban is elkészíthetjük. Vigyázzunk azonban, hogy ne fogyasszunk naponta 3 dl-nél többet.


Hozzávalók 3 dl-hez: 5 dkg cékla, 1 banán, 5 dkg alma, 1 kisebb sárgarépa, 1 teáskanál méz, 1 csipetnyi őrölt köménymag.

Elkészítése: A hozzávalókat beletesszük a késes aprítóba, adunk hozzá 1,5 dl szénsavmentes ásványvizet és addig daráljuk, amíg krémesen habos lesz. Turmixpohárba töltjük és elkortyolgatjuk. 

Krumpli salátával

Krumpli salátával

Amikor gyorsan szeretnénk valami finomat elkészíteni, lehetőségként mindig ott van a krumpli. Már csak azért is, mert szinte mindig van otthon. Ehhez az ételhez már előző  nap elkészíthetjük a héjában főt alapanyagot, és kevesebb, mint negyed óra alatt már tálalhatjuk a finom, meleg ételt.


Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg krumpli, 5 dkg vaj, 20 dkg császárszalonna, 20 dkg vegyes Eisberg saláta.

Elkészítése: A krumplit héjában, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, hagyjuk kihűlni, majd meghámozzuk és karikára vágjuk. A szalonnát felszeleteljük, csíkokra vágjuk és a felolvasztott vajban megsütjük. Amikor kész, levesszük a tűzről, hozzáadjuk a karikára vágott krumplit és óvatosan, hogy a krumpli ne törjön össze, összerázzuk. Tálaláskor az Eisberg salátát halmozzuk előbb a tálra, majd a saláta halom közepére rendezzük a szalonnás krumplit is.

2017. május 18., csütörtök

Villámgyors gombakrémleves

Villámgyors gombakrémleves

A hétköznapok forgatagában előfordul, hogy pillanatok alatt szeretnénk készíteni valami finomat, táplálót, ami ízével, illatával is elvarázsol. Erre kimondottan alkalmas ez a leves, ami tényleg pillanatok alatt elkészül, és már a készülő étel különleges élményekkel ajándékoz meg, illatával ingerelve az ízlelőbimbóinkat.


Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg apró csiperkegomba, 3 cikk fokhagyma, 1 teáskanál ételízesítő, 1 dl tejföl, 2 dkg liszt, 1 teáskanál szárított, morzsolt kakukkfű.

Elkészítése: A gombát alaposan megmossuk és 1 l vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk az ételízesítőt és a fokhagymacikkeket is. 25 perc alatt a gomba megpuhul. Levesszük a tűzről és botmixerrel pürésítjük, majd újra felforraljuk. Kakukkfűvel ízesítjük. A tejfölt egy habverő segítségével simára kavarjuk a liszttel, majd rámerünk egy evőkanálnyit a forró levesből, elkeverjük és az egészet a leveshez adjuk. Állandóan kavargatva felforraljuk. Forrón tálaljuk.

2017. május 17., szerda

Kavart túrós-meggyes

Kavart túrós-meggyes


Egy jó süti megkoronázhatja a napot, főleg akkor, ha igazán finom. Miért ne lehetne könnyen elkészíthető is? A kavart sütemények esetében ez messzemenően igaz. Ezért szeretem őket. Pikk-pakk kész vannak és a családom is örömmel fogadja őket.


Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 6 db tojás, 2 dl tejföl, 20 dkg cukor, 20 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor, 1 db citrom reszelt héja,15 dkg kimagozott meggy, 15 dkg alma, 1 csipet só, porcukor.

Elkészítése: A tojásokat habosra kavarjuk a cukorral, beletesszük a villával áttört túrót és a tejfölt is, simára kavarjuk. Folyamatosan adagolva hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, jól összedolgozzuk, majd beletesszük a sót, a reszelt citromhéjat és a kimagozott meggyet is. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, a tetejét kirakjuk a megmosott, felszeletelt almával. 35-40 perc alatt pirosra sütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

2017. május 16., kedd

Túrós, zöldséges muffin

Túrós, zöldséges muffin


A tejtermékek közül a túró minden háztartásban ott van az élvonalban. Nincs ez másképp nálunk sem. Előétel, főétel gyakran készül belőle, nem beszélve arról, hogy a desszertek elképzelhetetlenek nélküle. Most megmutatok kettőt az új kedvenceinkből.



Hozzávalók 16 darabhoz: egy fél paprika, 10 dkg cukkini, 3 dl tej, 1 tojás, 5 g sütőpor, 14 dkg túró, 13 dkg liszt, 75 g joghurt, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só.


Elkészítése: A tojást jól összekeverjük a tejjel, az olajjal és a joghurttal, majd hozzáadjuk az összemorzsolt túrót is. A lisztet összekeverjük a sóval és a sütőporral, állandóan kavargatva a túrós masszához adjuk, végül belekeverjük az apró kockákra vágott paprikát és cukkinit. A muffin sütőt kiolajozzuk, minden üreget félig megtöltünk. 25 perc alatt forró sütőben pirosra sütjük.

2017. május 15., hétfő

Rakott saláta

A saláta mindenki kedvence lehet. Még a férfiak is megeszik, ha van benne hús, és persze az sem árt, ha egy kicsit meghökkentő a tálalás. 



Hozzávalók 2 személyre: 15 dkg csirkemell, 15 dkg feta sajt, 4 retek, 2 paradicsom, 1 fej saláta, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál ecet, só, bors, 10 dkg ízesített zsemlekocka.

Elkészítése: A salátát megmossuk, megtörölgetjük, majd ujjbegynyi darabokra tépkedjük. Beletesszük egy salátástálba. Hozzáadjuk a felszeletelt retket és paradicsomot is. Az öntethez a cukrot és ecetet egy tálkába tesszük, adunk hozzá 1 dl vizet, csipetnyi sót és borsot, majd jól összekavarjuk, és a salátára öntjük. A saláta hozzávalóit alaposan beleforgatjuk az öntetbe. A csirkemellet felszeleteljük és egy serpenyőben kevés olajon pirosra sütjük. Még forrón meghintjük sóval és borssal, hagyjuk hűlni, majd csíkokra vágjuk. A sajtot kockára vágjuk. Két tálka alján elosztjuk a sajt felét, teszünk rá az öntetből kiemelt salátából, majd a csíkokra vágott húsból. Ismét sajt következik, saláta és hús. A tetejére maradjon pár sajtkocka és néhány húscsík. A zsemlekockával megszórva tálaljuk.

2017. május 14., vasárnap

Tojássaláta fészekben

Tojássaláta fészekben


Ilyenkor, a nyár kapujában már nem újdonság, hogy friss zöldség kerül az asztalra, de egy finom saláta még most is szívesen látott vendége lehet az asztalunknak. Ha a hozzávalókban nem is, a kivitelezésben mindenképp hozhatunk valami újat, csak egy kis fantáziára van szükség.


Hozzávalók 2 személyre: A salátához: 4 tojás, 2 evőkanál tejföl, 1 teáskanál mustár, só, bors. A fészekhez: 2 nagyobb salátalevél, 2 paradicsom, 2 piros színű hónapos retek, 1 húsos piros paprika. Díszíteni: petrezselyemzöld.

Elkészítése: A tojásokat 10 perc alatt keményre főzzük, meghámozzuk, kockára vágjuk. Hozzáadjuk a tejfölt, a mustárt, sózzuk, borsozzuk, és jól összekavarjuk. Kiválasztunk két kistányért. Betakarjuk a salátalevéllel, ráreszeljük a retket, körben kirakjuk a szeletekre vágott paradicsommal. A paprikát megmossuk, majd két vastagabb karikát vágunk belőle, a karika belsejét kitisztítjuk, a tányérra tesszük. Belerakjuk a tojássalátát. Petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk.

2017. május 11., csütörtök

Zöld gombasaláta

Zöld gombasaláta



Hozzávalók: 5 dkg vaj, 1 fej hagyma, 3 cikk fokhagyma, 20 dkg csiperkegomba, 1 csokor kapor,1 csokor petrezselyemzöld,  só, bors, 15 dkg színes fussili.
Elkészítése:
1. A vajat egy lábasban felolvasztjuk.
 2. Megpároljuk benne a meghámozott, felszeletelt hagymát.
3. Felszeleteljük a megmosott gombát.
4. Hozzáadjuk a párolt gombát, megsózzuk, borsozzuk, lefedjük és puhára pároljuk.
5. A tésztát lobogó sós vízben kifőzzük.
6. Leszűrjük.
7. A zöldeket alaposan megmossuk.

8. Apróra vágjuk. A tésztát, a gombát és a zöldeket összekeverjük és tálalhatjuk is.

2017. május 10., szerda

Újhagymás krémleves

Újhagymás krémleves


Ilyenkor tavasszal szinte vonzanak a zöldek, szemünk örömmel issza minden árnyalatát. Miért ne kerülhetne egy kicsi belőle a tányérunkba is? Nem, nem az agyonnyűtt salátára gondolok, hanem egy zamatos, pillanatok alatt elkészíthető zamatos krémlevesre. Nem kell hozzá más csak egy marék újhagyma, meg egy kevés izgalmasra füstölt sajt. Nos, ki tart velem?


Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg krumpli, 5 szál zsenge újhagyma, 10 dkg füstölt sajt, 1 teáskanál ételízesítő.

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk és kicsivel több vízben, mint amennyi ellepi, feltesszük főni, ételízesítővel ízesítjük. hozzáadjuk az újhagyma fehér részét is, majd puhára főzzük. Amikor kész van, beletesszük a hagyma zöld részét, addig főzzük még, míg kicsit megpuhul, majd botmixerrel pürésítjük. Felforraljuk és belemorzsoljuk majdnem az összes sajtot, kicsit félreteszünk a tálaláshoz, addig kavargatjuk, míg a sajt beleolvad. Forrón tálaljuk, reszelt sajttal és apróra vágott zöld hagymaszárral díszítve.

2017. május 9., kedd

Medvehagymás fasírt

Medvehagymás fasírt

A medvehagyma a természet egyik nagy ajándéka. Ha tehetjük, szerezzük meg magunknak, így egykellemes tavaszi séta jutalmaként még finom, friss vitaminadaghoz is jutunk, arról nem is beszélve, hogy ez a fokhagymaízű növény ételeinket izgalmasabbá, zamatosabbá teszi. Akár a fasírtot is.



Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 6 dkg zsemlemorzsa, 1 csokor medvehagyma, csipetnyi só, bors, 10 dkg sajt, a díszítéshez színes zöldségek és egy kevés sajt.
Elkészítése:
1. A darált húst tálba tesszük, fűszerezzük, hozzáadjuk a tojást és a zsemlemorzsát is.
2. A medvehagymát késes aprítóban ledaráljuk.
3.Hozzáadjuk a húsos masszához és jól üsszedolgozzuk.
4. Deszkára halmokat rakunk belőle, minden halomra teszünk egy darab sajtot.
5. A sajtos halmokat fasírtgombóccá formáljuk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Forró sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.

6. A tálaló edényeket sajttal, zöldséggel díszítjük, erre helyezve tálaljuk majd a gombócokat.

2017. május 8., hétfő

Hagymás muffin

Hagymás muffin 

Ha gyorsan kell valami finomat készíteni, jó választás a muffin. Már azért is, mert édesen, sósan egyaránt készíthetjük, nem kell vele sokat kínlódni és szinte elronthatatlan. A hozzávalókért sem kell boltba szaladni, mert minden van otthon, ami belekerülhet. A sós változatok akár egy baráti társaságban is főszereplők lehetnek, mert kitűnő kísérői a sörnek, bornak.


Hozzávalók 12 darabhoz: 10 dkg liszt, 20 dkg csirke párizsi, 4 tojás, 10 dkg sajt, 3 evőkanál olaj, 6 zöldhagyma levele, csipetnyi só, késhegynyi sütőpor.
Elkészítése:
1. A tojásokat felverjük egy tálban.
2. Beletesszük a kockára vágott párizsit, hozzáadjuk az olajat, és jól összekavarjuk.
3. Hozzáadjuk a sütőporral és sóval elkavart lisztet, de csak apránként, nehogy összecsomósodjon.
4. Rászórjuk a vékony csíkokra vágott sajt felét, jól összekavarjuk.
5. Beletesszük az apróra vágott hagyma kétharmadát, összekavarjuk.

6. A muffin sütőbe kapszlikat helyezünk, félig megtöltjük ezeket a masszával, sajttal, zöldhagymával megszórjuk és forró sütőben 40 perc alatt megsütjük.

2017. május 7., vasárnap

Borsós lepény

Borsós lepény 

A zöldborsó egyike a legkedveltebb kora nyári zöldségeknek, hiszen édeskés íze szinte minden ételben kellemes élményt nyújt. Kerülhet levesbe, főzelékbe, de akár egy pillanatok alatt elkészíthető lepénybe is, amihez sem nagy főzési tudomány sem pedig sok hozzávaló nem szükséges. Érdemes kipróbálni!


Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt, 13 dkg vaj, 1 tojás, csipetnyi só, 2 evőkanál hideg víz. A töltelékhez: 20 dkg juhtúró, 25 dkg előfőzött zöldborsó, 1 dl tejföl, 2 tojás, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 hagyma, só, bors.
Elkészítése: A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, hozzámorzsoljuk a vajat, beleütjük a tojást és a hideg víz hozzáadásával sima tésztát gyúrunk belőle. Fóliába csomagoljuk és 1 órán át a hűtőszekrényben pihentetjük.
A tojásokat felverjük, beletesszük a megtisztított, apróra vágott hagymát, a juhtúrót, a tejfölt és a keményítőt. Végül beleforgatjuk a leszűrt, lecsepegtetett borsót is, kevés sót és borsot adunk hozzá.

A tésztát kerekre nyújtjuk, kivajazott lepénysütőbe simítjuk, úgy, hogy a tészta az oldalát is belepje. Beletöltjük a tölteléket, forró sütőben 45 percig sütjük.

  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...